Goju Ryu karate - a Kyokushinkai előfutára
A Goju Ryu egyike a négy tradicionális karate stílusnak (Wado Ryu, Goju Ryu, Shito Ryu és Shotokan), amelyek jelenleg a WKF (World Karate Federation; Karate Világszövetség) szabályrendszere szerint tartják a versenyeiket. Kialakulásának gyökerei egészen Okinawa szigetére nyúlnak vissza. Jelentése „kemény és lágy irányzat”.
1851-ben született Higaonna Kanryo, Naha városában, mely egy Kínával kereskedő kikötőváros volt az okinawa-i főszigeten. A város lett a szülőhelye a tartományról elnevezett Naha-te , vagyis ’Naha-i kéz’ stílusnak a későbbiekben. Abban az időben Okinawa - vagy ahogy akkoriban hívták a Ryukyu királyság (1429-1879) – kínai fennhatóság alatt állt. Higaonna sensei családja kereskedelemmel foglalkozott, így került már kora gyerekkorában kapcsolatba a kínai kultúrával, azon belül is a harcművészetekkel. 14 évesen egy helyi mestertől tanulni kezdte a kínai Kung-fu-t. Az idő múlásával célul tűzte ki, hogy tanulmányait Kínában szeretné folytatni, azonban ezt abban az időben nem volt egyszerű kivitelezni, mivel korlátozták a bevándorlást, azonban 16 éves kora körül már úton volt egy Kínába tartó hajón, köszönhetően kitartásának.
Több, mint egy hét után érkezett meg Fujian tartományba. A tartomány híres volt a harcművészetéről. Az egyik jelentős Kung-fu mester volt abban az időben Ryu Ryu Ko is, aki – miután bemutatták neki a fiatal jelöltet – hogy kiismerje a jellemét, hosszú
előzetes vizsgaidőszak (a mester kertjének és házának gondozása) után fogadta csak el magántanítványának. Így vette kezdetét Higaonna sensei hozzávetőleg 13 évig tartó kínai tanulmánya, melynek során izmait acélkeménységűvé edzette. Miután visszatért Naha-ba, ott folytatta a harcművészetének oktatását. Főként a Sanchin kata gyakorlására helyezte a hangsúlyt, tökéletesítve általa a légzését és az állása stabilitását. Higaonna sensei 49 éves korában jelentkezett nála tanítványnak egy 14 éves, nemesi családból származó fiú, akit Miyagi Chójun-nak hívtak, és hamarosan uchi deshi, vagyis bentlakó, magántanítvány vált belőle. Az edzések nagyon kemények és monotonak voltak, emiatt csak kevesen bírták hosszú ideig. Nem volt ritka, hogy a tanítványok jelentős fizikai sérülésekkel, testileg és lelkileg kimerülten fejezték be a mester edzéseit. A fiatal Chójun Miyagi mester egyike volt azon keveseknek, akik végig kitartottak Higaonna sensei mellett.
1916-ban a 63 éves Higaonna sensei halálát követően, Miyagi sensei vette át Naha-te irányzat irányítását. Szintén elutazott a kínai Fujian-be, hogy felkeresse azt a helyet, ahol Higaonna sensei tanult Ryu Ryu Ko mestertől. Sajnos már csak romokat talált, mivel az idő tájt forradalmi harcok folytak, minek következményeként számos harcművész keresett menedéket a szomszédos országokban. Miután Miyagi sensei visszatért Okinawa szigetére, Dojo-t alapított és kifejlesztette a Tensho katát, mely lágyságával, és köríves technikáival ellensúlyozza a Sanchin kata keménységét. A mai napig ezt tartják élete főművének.
Továbbfejlesztette a Naha-te stílust és megreformálta az edzésmódszereket, törekedve a hatékonyságra, hogy minél rövidebb idő alatt reagálni tudjon az érzékszervei által felfogott ingerek hatására. Szinte megszállottan csiszolta tudását egész álló nap. Ennek következményeként már-már emberfeletti képességekre tett szert. 1921-ben egy – az akkori trónörökös, majd későbbi császár, Hirohitó számára rendezett – bemutatón Miyagi sensei is részt vett, bemutatva a Naha-te stílust. Az uralkodót lenyűgözték a látottak. Később több stílus mesterével közösen megalakították a Karate Research Club-ot (Karate Kutató Klub), ahol közösen végezték a hallgatók oktatását, a Sanchin kata gyakorlására koncentrálva.
Az 1930-as évek elején Miyagi sensei különös figyelmet fordított a karate népszerűsítésére és terjesztésére, így pár éven belül a karate része lett a Butoku-kai szövetségnek, amely Japán harcművészeti központjaként volt ismert. Számos bemutatót tartott, többek között a kiotói egyetemen is, ahol ragaszkodott hozzá, hogy a meghívón a következő mondat szerepeljen:
„Nem a látványosságért, hanem az okinawa-i karatéért."
A bemutató során a közönség olyan dolgokat láthatott, ami ámulatba ejtette őket: szorosan összekötözött bambuszszálak közé ujjheggyel beszúrva egy szálat kihúzott középről, puszta kézzel tépte le egy fa kérgét, valamint egy fellógatott húsdarabba szintén kézzel beleszúrt és kitépett egy darabot, hüvelykujjával lyukat ütött egy petróleumos kannán. Bárki a nézők közül bottal ütlegelhette a testét, de némán tűrte a fájdalom jele nélkül, ill. krétaporba lépve felugrott és a mennyezeten hagyta lábnyomát. A bemutatót a következővel zárta:
„Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke. A karate teljes önfeláldozás."
Az általa továbbfejlesztett Naha-te irányzat elnevezése lett a Goju Ryu, mely a köríves mozgások és a légzés kontroljának fontosságára épül, állásai különböző ragadozó állat (tigris, daru, sas) mozgását veszik alapul, technikái jellemzően közelharcban hatékonyak. Tárházában megtalálható a harc kínai eredetű klasszikus kézikönyve a Wubei Zhi (武備志), mely japán fordításban Bubishi néven ismeretes. Tanítványai között szerepeltek: Yagi Meitoku, Miyazato Eiichi, Toguchi Seikichi, Miyagi Anichi és Yamaguchi Gogen mesterek.
Az okinawa-i Goju Ryu irányzat mellett létezik japán Goju Ryu stílus is, melyet Yamaguchi Gogen sensei alakított ki, és terjesztett el világszerte. Mozgásanyagát tekintve jelentős eltérés az okinawa-i iskolától, hogy széles, nagy mozdulatok jellemzik, míg az okinawa-i irányzat követői alapvetően szűkebben végzik a technikákat. Magyarországon az okinawa-i
Goju Ryu képviselője Harsányi László sensei, míg a japán Goju Ryu-t Rebicsek Gerd sensei irányítja.
Mint azt a bevezetőben említettem a stílus versenyrendszere a WKF szabályzatán alapul, mely Kata (formagyakorlat) és Kumite (küzdelem) versenyszámokat foglal magába. A kumite során a támadások kontrolált végrehajtására helyezik a hangsúlyt (eltérően a knock down rendszer teljes erejű támadásaival), ún. pontozásos rendszerben. Az alábbiak szerint három féle pont adható a bevitt támadásokra:
- Ippon (3 pont): Jodan rúgások (arc, fej és nyak), ill. bármely pont értékű technika, melyet olyan versenyzőn hajtanak végre, akit megdobtak, elesett, vagy bármely más módon a földre került.
- Waza-ari (2 pont): Chudan rúgások (has, mellkas, hát és az oldal).
- Yuko (1 pont): Bármely ütés (tsuki), csapás (uchi) melyet érvényes találati felületre hajtottak végre.
A fenti pontok akkor ítélhetők oda, ha technikákat a következő kritériumoknak megfelelően, találati felületre hajtották végre:
- jó forma,
- sportszerű hozzáállás,
- erős végrehajtás,
- figyelem (ZANSHIN),
- jó időzítés,
- helyes távolság.
A versenyzőket piros és kék színnel különböztetik meg, melyek megjelennek az övek, és az egyéb védőeszközök (seiken-védő, lábvédő) esetében is, és hagyományosan fehér karate ruhát (karategi/dogi) viselnek. A katák és a bunkai (elemzés/értelmezés) elbírálása során az alábbi három kritériumot veszik figyelembe, mind az egyéni, mind a csapatban bemutatott formagyakorlatok esetében:
- hitelesség/megfelelés
- technikai előadás,
- atletikus előadás.
Osu!
