SOSAI MASUTATSU OYAMA - A Kyokushin Karate Eredete
Oyama Masutatsu (Gimje, Jeollabuk-do, Dél-Korea, 1923. július 27. – 1994. április 26.) koreai származású karatemester volt, aki az első full-kontakt karate, a Kyokushin karate alapítója. Choi Yeong-eui (cshö jongi; 최영의) néven született a Japán által megszállt Koreában, majd mint zainichi, élete jelentős részét Japánban töltötte, 1964-ben az állampolgárságot is megszerezte, Waseda-i Egyetem öregdiákja. Megszólítása Sosai (Elnök), mely egy japán vezetői cím, és örökös címe maradt halála után is.
Korai évek és a második világháború
Sosai Oyama a dél-koreiai Gimjében született Choi Yeung-eui néven (koreaiul 최영의) a japán megszállás idején. Fiatalon Mandzsúriába küldték nővére farmjára. Kilencéves korában kezdett el harcművészetet tanulni a farm egyik idénymunkásától, akit később Lee-ként említett. Saját bevallása szerint ő volt a legelső tanítója. Fiatal éveit számos manga és film is feldolgozta.
1938 márciusában Japánba utazott bátyja után, aki beíratkozott a Yamanashi Repülőiskolába, amely a Császári Japán Hadsereg pilótakiképző intézménye volt. Valamikor ebben a Japában eltöltött időben vette fel az Oyama Masutatsu (japánul: 大山 倍達) nevet. Japánba költözését Ishihara Kanji japán tábornok inspirálta, aki az ázsiai szomszéd országok megszállása elleni politikát támogatta (emiatt lett kiközösítve a japán katonai felsővezetés soraiból), ott akarta jövőjét megalapozni.
Élt egy történet, melyben Lee tanítója egy növénymagot adott neki azzal a céllal, hogy elültesse, ápolja és minden nap ugorjon át rajta százszor. Minél magasabbra nőtt a növény, annál magasabbra kellett neki is ugrania. Később ezt mondta: „Képessé váltam könnyedén falakon átugrani oda és vissza.” Egy képregénysorozat is készült korai életéről és élettapasztalatairól, melyet Kajiwara Ikki írt a Sosai elbeszélései alapján. A címe Karate baka ichidai (angolul: Karate Fanatic; magyarul: Karate Fanatikus).
A második világháború idején a japán hadsereg kötelékébe szeretett volna tartozni. A saját vérével írt egy levelet a legmagasabb beosztású tiszteknek, melyet ujjaiból nyomott ki, hogy kamikazepilóta lehessen. Mivel ez a kiképzés a kezdeti időkben elitképzés volt, származása miatt elutasították a kérvényeit. Később azonban, mikor egy tábornok látta ezt, hogy saját vérével írja a felvételi levelet, tudta, hogy kész a feladatra. A következő héten indulhatott is öngyilkos bevetésére, azonban repülőgépe a bevetési napon műszaki hiba miatt nem tudott felszállni. Később egy televíziós interjúban ezt mondta: „Együtt reggeliztem bajtársaimmal, akik készek voltak szolgálni hazánkat. Este, mikor vacsorához ültem le, az összes szék üres volt. Nem volt szó, amivel leírhattam volna, mit éreztem, de tudom, kaptam egy esélyt, hogy tegyek valamit.”
1963-ban írt egy könyvet What is Karate (Mi a Karate) címmel, ami bestseller lett az USA-ban és milliószámra másolták szerte a világban. Napjainkig ez a „karate bibliája”. Három nyelvre fordították le: magyarra, franciára és angolra.
A második világháború után
A háború végével, 1945-ben, huszonkét évesen elhagyta a pilótaiskolát és elkezdte az Eiwa Karate Research Center („Eivai karatekutató központ”) a tokiói Suginami ward-ban, azonban bezárta, mert „hamar rájöttem, hogy én egy nemkívánatos koreai vagyok. Senkinél sem bérelhettem szobát.”. Később talált egy helyet Tokióban, ahol lakhatott. Itt ismerte meg későbbi feleségét is, akinek anyja kollégiumot üzemeltetett egyetemi hallgatók számára. 1946-ban felvételt nyert a Wasedai Egyetem sporttudmányi szakára.
Mivel a legjobb oktatást akarta magának, az egyik Shotokan dojo-val lépett kapcsolatba, melyet Funakoshi Gigo (a Shotokan alapítójának - Funakoshi Gichin - harmadszülött fia) üzemeltetett. Itt kezdte meg élethosszig tartó pályafutását a karate világában. Az oktatás során nem sikerült elvegyülnie, idegennek érezte magát egy idegen földön, ezért mindig egyedül képezte magát.
Később felvételt nyert a tokiói Takushoku Egyetemre és bekerült Funakoshi Gichin dojo-jába. Itt Funakoshi sensei mellett két évig tanult, majd több évig a Goju-ryu karateirányzatot tanulta a rendszer egyik alapítója, Miyagi Chojun mellett. Tanulmányait 8. Danig vitte Yamaguchi Gogen-nél, aki akkorban a Goju-ryu vezetője volt a japán főszigeteken.
Noha Japán már 1910-ben bekebelezte Koreát, a második világháború alatt egyre több zavargás alakult ki a félszigeten, ami a háború után csak egyre fokozódott. Amikor politikai ideológiai okokból a déli tagállamokat megtámadta az északi haderő, Oyama egyre feszültebbé vált, amiről később így nyilatkozott: „Bár Koreában születtem és nevelkedtem, mégis öntudatlanul is magamat liberálisnak tartottam. Meglehetősen taszított szülőföldem erősen feudális rendszere, és ez volt az okok egyike, ami miatt elszöktem otthonról Japánba.”. Csatlakozott a Japánban élő koreaiak egységesítő politikai szervezetéhez, azonban hamarosan a japán rendőrség célpontjává váltak, többször zaklatták őket. Ezt követően ismerkedett meg egy ugyanazon tartományból származó koreaival, So Nei Chu-val, aki a Goju-ryu karate kiváló ismerője volt.
Ebben az időben ő is részt vett a Tokió körüli utcai harcokban, az Amerikai Katona Rendészet és a tüntetők között tört ki. Egy későbbi televíziós interjúban így beszélt erről: „A háború alatt sok barátomat vesztettem el, akik kora reggel készültek kamikazepilóta bevetésükre, együtt reggeliztünk és este a székeik üresen maradtak. A háború után nagyon dühös voltam, ezért sok amerikai katona ellen küzdöttem, ahogy csak tudtam addig, amíg az arcképem az összes rendőrörsön ki nem lett függesztve.” Akkor So úr azt tanácsolta neki, hogy vonuljon vissza egy hegyre, ahol vígaszt talál és képezze tovább elméjét és testét. 1946-ban 3 évre tervezetten a Minobu hegyre ment edzeni, a Yamanashi prefektúrában, Tokiótól délnyugatra. Épített egy kunyhót a hegyen, ahol lakott. Egy Yashiro nevű tanítványa is elkísérte, azonban a teljesen elszigetelt képzés és a mostoha körülmények okozta kihívások elriasztották és egyik éjszaka elment, egyedül hagyva Oyama-t. Havonta egyszer látogatott el hozzá egy barátja a Chiba prefektúrabeli Tateyama-ból, ezen kívül a magány és a kemény edzés kezdte kimeríteni. Kétségei támadtak döntését illetően és levelet küldött So úrnak. A válaszlevélben bátorítást kapott és egy tanácsot, borotválja le az egyik szemöldökét, ha kísértése támad és menjen le a hegyről, hogy mindenki lássa így. Oyama még tizennégy hónapot töltött a hegyen, majd visszatért Tokióba jóval erősebben és eltökéltebben mint előtte.
Remeteélete alatt lehetősége lett elolvasni a legendás japán kardforgató Miyamoto Musashi "Az öt elem könyve" című művét, amely elmondása szerint gyökeresen megváltoztatta életét. Hegyi tanulóévei alatt más könyvet nem is olvasott. Miután szponzora megvonta támogatását tőle, kénytelen lett felhagyni hegyi életét, majd hónapokkal később megnyerte a Japán nemzeti harcművészetek bajnokság karate szekcióját. Kissé zaklatott volt, hogy nem érte el eredetileg kitűzött célját, a három évig tartó hegyvidéki tanulást, így ismét a magányba fordult és a Chiba prefektúrabeli Kiyosumi hegyre ment, ahol tizennyolc hónapot töltött.
A Kyokushin megalapítása
Harmincadik évében, 1953-ban megnyitotta saját dojo-ját Tokióban, Oyama dojo néven, azonban folytatta ország- és világjáró körútját, mely alatt harcművészeti bemutatókat tartott, benne bikák elleni harcot, többet meg is ölt puszta kézzel. A dojo első helye a külvárosban volt, majd 1956-ban beköltözött egy üresen álló balettiskola épületébe. Az általa kifejlesztett tananyag rövid időn belül komoly hírnévre tett szert, mely az erős ütéseken alapult praktikus formagyakorlatokat is felhasználva. A Kyokushin nevet egy 1957-es ünnepségen jelentette be. Noha tanítványaival az edzéseken keményen bánt, gyakran szereztek sérüléseket az oktatások alatt, mégis egyre több tanítványa lett, akik vonaton érkeztek a dojo-hoz Japánon belülről és kívülről egyaránt. Sok vezetője a mai Kyokushin szervezeteknek ezekben az időkben szerezte meg tőle az alapképzést. 1964-ben költöztette át a dojo-t arra a helyre, ami a későbbiekben a Kyokushin otthona és világviszonylatbani főhadiszállása (Honbu) lett. Ebben az évben formálisan megalapította a Nemzetközi Kyokushin-kaikan Karate Szövetséget (International Karate Organization Kyokushin-kaikan, IKO), hogy szervezze az időközben sokfelé megalakult oktatóiskolák munkáját. Még ugyanebben az évben dojo-ja kihívást kapott a Muay Thai (Thai box) mestereitől. Sosai Oyama úgy gondolta, nincs más stílus, melyben összemérhetné magát, elfogadta a kihívást és elküldte három tanítványát, Kurosaki Kenji-t, Nakamura Tadashi-t és Osava Noboru-t, Thaiföldre, akik három küzdelemből kettőt megnyertek, mellyel jó hírnevet szereztek karatestílusának.
Miután megalakult a Kyokushinkai, egy ideig a Sosai intézte a szervezet terjeszkedését is. Ő és válogatott vezetősége kiváló üzleti érzékkel toborozták az új tanítványokat. Az általa kiválasztott oktatóknak el kellett utaznia a kijelölt városba, nyitnia kellett egy dojo-t és bemutatók szervezésével meg kellett mutatnia karateképességeit. Ilyen bemutatókat köztereken, gimnáziumokban, helyi rendőrségi tornatermekben, ahol a cselgáncstanulók is előszeretettel edzettek, közparkokban helyi fesztiválokon, iskolai rendezvényeken szerveztek. A bemutatókat szervező oktatók hamarosan toborozni tudtak tanulókat dojo-ikba, majd szájról-szájra terjedt hírük, mellyel kialakítottak egy aktív tanulói magot. A Sosai küldött oktatókat más országokba is, mint az Egyesült Államokba, Hollandiába, Nagy-Britanniába, Ausztráliába és Brazíliába, ahol a Kyokushin-t hasonló módon terjesztették. Szintén elősegítette a fejlődést és megismertetést azzal, hogy évente megrendezték a nyílt japán karatebajnokságot The All-Japan Full Contact Karate Open Championships néven, majd a nyílt világbajnokságot World Full Contact Karate Open Championships néven minden negyedik évben.
Stílusbeli kíváncsiságára jellemző, hogy meg akart ismerkedni a Judo (cselgáncs) által képviselt harcművészettel is, ezért Kimura Masahiko Judo legenda beinvitálta Tokió nakano-i részében található Sone dojo-ba, ahol négy évig tanulta a cselgáncsot, majd 4. Dan-os mesterként fejezte be a képzést.
Életének 71. évében 1994. Április 26-án rövid szenvedés után a kórházban - ahol kezelték - életét vesztette. A diagnózis tüdőrák volt. Életét aktívan, eredményesen és sikerekben gazdagon élte. Amikor Sosai Masutatsu Oyama elhunyt, Shihan Shokei Akiyoshi Matsui lett a szervezet ügyvezetője.
