„A fájdalom az, amikor a gyengeség elhagyja a testet!”
Ki ne hallotta volna ezt, vagy az alábbiak közül legalább egyet edzés közben:
- „Fájdalom a barátunk!”,
- „No pain, no gain!” (fájdalom nélkül nincs növekedés/fejlődés),
- „A fájdalom átmeneti, ha feladod, akkor viszont örökké tart!”… stb.
Vajon valóban így van ez? Jó dolog a fájdalom, vagy csak mazochizmus egyik megnyilvánulása rejtőzik a sportolók ilyen jellegű megnyilvánulásaiban?
Először is fontos tisztázni, hogy mi maga a fájdalom, és mi az, amit fájdalomnak érzünk. Hiszen a fájdalom és annak érzékelése nem azonos! Lévén az érzékelés nem valami éteri jelenség, jöjjön egy kis biológiai alapismeret, hiszen ez a tudományág foglalkozik a fájdalom mechanizmusának leírásával.
A fájdalom fontos része a túlélésnek. Olyan idegrendszeri jelzés, ami figyelmezteti az egyént arra, hogy az aktuális történés, vagy tevékenység valamilyen potenciális szervi, szöveti károsodással járó sérülést okoz. A fájdalom következtében tudatosan, vagy reflex-szerűen elkerülhető a történés, vagy tevékenység, így megóvja a szervezet magát a további károsodásoktól. Vagyis valóban hasznos jelzés, még akkor is, ha legtöbbször nagyon kellemetlen érzésként határozzuk meg. A „kellemetlen érzés” meghatározás itt kiemelten fontos, mivel csak így értelmezi az agy a beérkező jelet annak, ami a célja. Ha kellemes lenne a jel (inger) érzékelése, akkor ragaszkodna ahhoz, ami viszont hosszútávon természetesen káros lenne a szervezetre.
Azonban nem a fájdalominger a mérvadó, hanem az arra adott reakció, az érzékelés szintje: az, hogy hol húzódik meg az a vonal, amit már fájdalomként érzékelünk, vagyis a fájdalom küszöb.
Ez egyénenként alapvetően eltérő a biológiai felépítés különbözőségei miatt, de ugyanannál a személynél is nagyban függ attól, hogy milyen lelki állapotban van, mik a korábbi élettapasztalatai. Ilyen oldalról közelítve a fájdalomküszöb tanulással, kondicionálással kitolható, vagyis bizonyos mértékig hozzá lehet szokni a fájdalomhoz, bizonyos célok elérése érdekében. Tulajdonképpen tompítjuk a jelzést tudatosan.
Fájdalominger keletkezhet mechanikus behatás, kémiai inger, ill. hőhatás eredményeként. A bőrszövet érzőidegei folyamatosan küldenek jeleket a gerincvelőn keresztül az agyba, amelyeket – azok erősségétől függően – többféleképpen érzékelhetünk (simogatásnak, tapintásnak, ütésnek, vágásnak… stb.). Ez attól függ, hogy az inger milyen mértékű reakciót vált ki az agyban (érzet). Ahogy említettem, ez nem minden esetben áll egyenes arányban az idegek által közvetített inger erősségével.
Az inger érzetté alakulását befolyásoló tényezők lehetnek a következők:
- Az érzelmi állapot jelentősen befolyásolja a fájdalomingerek érzékelését, mivel ilyenkor a szervezet kémiai úton tompítja, vagy éppen felerősíti azokat (az ingerküszöb módosul). A boldog, kiegyensúlyozott érzelmi állapot általában ellenállóbbá tesz a fájdalommal szemben, míg a depresszió és egyéb pszichés problémák esetében túlérzékenység jelentkezik rendszerint (szerotonin, dopamin és egyéb ingerületátvivő anyagok hatása miatt).
Nagyon leegyszerűsítve ugyanezen mechanizmus alapján működnek a különböző típusú fájdalomcsillapítók, vagy kábítószerek, csak külső forrásból származó molekulák (blokkolók) bejuttatásával érik el azt, hogy az inger ne okozzon reakciót az adott receptorban, vagy csökkentik a reakció mértékét.
- A figyelem is jelentősen befolyásolja a fájdalomérzékelést. Erős koncentráció, meditáció, hipnózis alatt tudatosan kizárható a szervezet által küldött vészjelzések, ingerek. Veszélyhelyzetben a túlélés érdekében a szervezet részben, vagy egészben kikapcsol(hat)ja a sérülések okozta fájdalom érzékelését.
- A traumát (sérülés) elszenvedett szövet állapota szintén hatással van az ingerképződésre. Egy egészséges szövet másképp reagál, mint egy sérült, gyulladásban levő. Éppen ezért a fájdalomhoz való szoktatás (felületkeményítés) folyamatában nagyon lényeges a fokozatosság – vagyis a megfelelő időráfordítás. Ez az idő a regenerálódáshoz szükséges, vagyis a sérült szövetek kijavítására, megerősítésére. Ugyanis a pihenőidő alatt a szervezet a stimuláció (behatások) miatt élettani változásokat indít el (az izomrostok megvastagodnak, a csontozat és az ízületek szerkezete szintén alkalmazkodik), így segítve a szöveteket a károsodás mértékének csökkentésére, elviselésére. Ennek másodlagos hatása, hogy kisebb/kevesebb inger képződik, így a fájdalom mértéke is csökken. Amennyiben nem fordítunk kellő időt erre, a stimulált szövetben további károsodás lép fel, így gyulladás alakulhat ki. Ez természetesen növeli a szövet érzékenységét, hiszen a szervezet el akarja kerülni a tartós károsodást, ezért kisebb behatásokra is fájdalomingert küld.
A fentiek alapján tehát a fájdalom és annak érzékelése egy létfontosságú védelmi mechanizmus. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, azonban gyakorlással hozzászokható, és tapasztalat útján megítélhető, hogy milyen mértékű és jellegű a fájdalom. Alapvető dolog, hogy nagy, intenzíven fellépő fájdalom esetén tilos az edzés, mivel tartós, akár visszafordíthatatlan károsodás is keletkezhet! Minden ilyen esetben szakorvoshoz kell fordulni, és ki kell vizsgáltatni azt.
Ha már a fájdalom jellege szóba került, meg kell különböztetni a gyors, hirtelen fellépő, és a lassú, tartós fájdalmat egymástól.
A gyors fájdalom legtöbbször akkor jelentkezik, amikor a trauma bekövetkezik. Az intenzitása is ezzel magyarázható, olyan erős inger jut az agyba, aminek hatására bekapcsolódik a menekülés-reakció (természetesen gyakorlással ez is felülírható bizonyos mértékig). Ilyenkor éles, vagy szúró jellegű fájdalmat érzünk.
A lassú fájdalom jellemzően akkor jelentkezik, amikor a szövetkárosodás már kialakult. Ez lehet izomfájdalom, gyulladás, vagy tályog okozta inger. Érzékelésekor égő, lüktető, kínzó fájdalom jelentkezik.
A két fájdalomtípus nem csak a fentiekben tér el egymástól, hanem más idegpályákat is használnak az ingerület átvitelre és az agyban is más területeket ingerelnek.
Összefoglalva a címben szereplő állítás, miszerint a „fájdalom az, amikor a gyengeség elhagyja a testet” motiváló hatású, de természetesen élettani szempontból nem igaz.
Ennek ellenére a fájdalom valóban hasznos, mert
- a felesleges károsodásoktól védi a szervezetet;
- segíti a tanulási folyamatokat, hiszen egy rosszul végrehajtott technika ugyanúgy lehet fájdalmas a mozgásrendszer nem-megfelelő alkalmazása miatt;
- hasznos továbbá egyre nagyobb fájdalomküszöb eléréséhez, amennyiben fokozatos terheléssel való felkészítés során kondicionáljuk a szervezetet, ami pszichésen is ellenállóbbá teszi a sportolót az akadályok legyőzésében.
Mindez a küzdősportok és a harcművészet világában pedig elengedhetetlen, mivel a test-test elleni küzdelem során nem zárható ki a teljes erejű támadások során a fájdalom elviselése a győzelem érdekében. Így erősebbé és ellenállóbbá válunk, ezért a cím – ha nem is szó szerint, de átvitt értelemben – igaznak bizonyul.
Osu!
